Lezárt ügyek: Betörte a bolt kirakatát

2020. 05. 11., h - 13:53
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gönci rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki egy vizsolyi vegyesbolt kirakatát betörte.

Az Encsi Rendőrkapitányság Gönci Rendőrőrse rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 33 éves vilmányi férfival szemben.

A gyanúsított 2020. január 1-jén a hajnali órákban az egyik vizsolyi vegyesbolt kirakatát betörte. Az üzletből a férfi nem tulajdonított el semmit.

A rendőrök azonosították, majd elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki a rongálást ittasságával magyarázta.

A rongáló férfival szemben szükséges eljárási cselekményeket a Gönci Rendőrőrs a napokban elvégezte, és a keletkezett iratokat átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.