Lezárt ügy: többször garázdálkodtak egy bölcsőde udvarán

2016. 06. 12., v - 08:45
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a két fiatalkorú fiúval szemben.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást – szabadlábon hagyásuk mellett – két helyi lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2015. december 21-én 18 óra 40 perc körül két fiú berúgta a Debrecen, Honvéd utcai bölcsőde kerítésének kapuját, majd bementek az intézmény udvarára, ahol hangosan kiabáltak, szétvertek egy kis faházat, megrongálták a kerti zuhanyzókat, összetörték a kültéri lámpaburákat és felborítottak egy csúszdát. Az esetről egy a közelben lakó férfi tett bejelentést a rendőrségre.

A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol igazoltatták a bölcsődéből éppen távozó két fiatalkorút, akiket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. A megalapozott gyanú szerint a két fiú korábban kétszer is, 2015. október 26-án és 2015 novemberében bement a Debrecen, Honvéd utcai bölcsőde udvarára, ahol kitörtek két zuhanycsövet, kidöntöttek egy fakerítést és összetörték a fából készült gyerekjátékokat. A 14 éves helyi lakosok a bűncselekmények elkövetését elismerték.

A rendőrség a fiatalkorúakkal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrök a metrón

Ezúttal az M3-as járat vonalát ellenőrizték a fővárosi egyenruhások.