Lezárt ügy: rövid ideig közlekedett a lopott kerékpárral
A poroszlói férfi ellen folytatott eljárást bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a rendőrök.
Egy sarudi lakos tett bejelentést a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. május 19-én 1 óra 30 perc körül, miszerint házának bekerített udvaráról ismeretlen személy eltulajdonította kerékpárját.
A körzeti megbízott a helyszínre tartott, amikor a Poroszló és Újlőrincfalva közötti útszakaszon meglátta a feltételezett elkövetőt a lopott kerékpárral közlekedni, ezért intézkedés alá vonta, majd előállította a 23 éves férfit a Füzesabonyi Rendőrkapitányságra.
K. Gergő ellen lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás, továbbá kihallgatásakor beismerő vallomást tett.
A nyomozó hatóság a napokban befejezett ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal továbbította az ügyészségnek.