Lezárt ügy: összeverekedtek

2016. 01. 05., k - 14:02
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúszoboszlói rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a két nádudvari férfival szemben, akik a megalapozott gyanú szerint egy kerti rendezvényen összeverekedtek.

A nyomozás adatai szerint egy férfi tett bejelentést 2015. szeptember 12-én 18 óra 28 perckor a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy nádudvari házánál egy férfi fenyegeti és be akar menni az udvarára. A bejelentést követően a járőrök a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek alapján megállapították, hogy a bejelentő nádudvari házának kertjében egy bulit tartott, amelyen B. Róbert is jelen volt, aki agresszívan viselkedett, ezért a házigazda a kertből kiküldte és bezárta a kaput. A két férfi ezt követően veszekedett egymással, majd a vita közben B. Róbert az egyik vendéget ököllel megütötte. A házigazda N. Gergely ezt követően mellkason rúgta a bántalmazót. A rendőrök mindkét férfit elfogták és előállították a Nádudvari Rendőrőrsre, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A terheltek a bűncselekmény elkövetését elismerték.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya N. Gergely ellen garázdaság vétség, B. Róbert ellen pedig súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészség részére megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.

 

Tényleg gyorsabban odaérsz?

A gyorshajtás még mindig a fő baleseti okok egyike, és a statisztikák adatai alapján szinte időt sem spórolhatunk vele! A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a sebességtúllépés veszélyeire.