Lezárt ügy – nem adott elsőbbséget

2022. 10. 12., sze - 09:03
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád megyei rendőrök lezárták a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy férfi gépkocsival elütött egy kerékpárost.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 71 éves Szurdokpüspökiben élő férfivel szemben.

A férfi 2022. február 4-én 6 óra 45 perckor Szurdokpüspöki belterületén, az Árpád útról az Ifjúság útra történő kanyarodás közben nem biztosított elsőbbséget az Ifjúság úton érkező, és egyenesen az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblával védett úton kerékpárral közlekedő 53 éves helyi lakosnak, amelynek következtében összeütköztek. A baleset során a kerékpárt vezető nő súlyos sérülést szenvedett.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a férfi ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszát lezárta, és a keletkezett iratokat a Balassagyarmati Járási Ügyészség részére megküldte.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy a KRESZ egyértelműen kimondja, hogy az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” és az „Elsőbbségadás kötelező” táblánál minden esetben elsőbbséget kell biztosítani a védett úton érkező jármű részére. Kérjük, hogy az ilyen jelzőtáblákra nagyobb figyelmet fordítsanak, az útkereszteződésekhez érve körültekintőbben vezessenek! Közlekedjenek türelmesen, figyeljenek egymásra, legyenek előzékenyek!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.