Lezárt ügy: megrongálta a parkoló autót

2022. 09. 12., h - 13:01
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyöngyösi rendőrök vádemelést javasolnak a helyi férfi ellen.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. május 15-én késő este, miszerint Gyöngyösön, a Platán utcában ismeretlen személy megrongált egy személygépkocsit. A járőrök a helyszínre érve azonnal megkezdték az adatgyűjtést, és azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit egy órán belül elfogtak, majd lefoglaltak tőle egy kést.

A gyanú szerint a 41 éves K. István aznap 21 óra 15 perc körül kiszúrta a késsel az autó négy kerekét, valamint a hátsó szélvédőt és sárvédőt megkarcolta.

A helyi férfi kihallgatásakor beismerte tettét, ellene rongálás vétség gyanúja miatt folytatta az eljárást a Gyöngyösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya.

Az ügyben szükséges eljárási cselekményeket a nyomozó hatóság elvégezte, és a keletkezett iratokat megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.