Lezárt ügy: Lopott kerékpárokkal várták a vonatot

2015. 11. 24., k - 12:56
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a két hajdúhadházi férfival szemben, akik a megalapozott gyanú szerint eltulajdonítottak két kerékpárt Debrecenben.

A Debreceni Rendőrkapitányság Nyomozó Alosztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a 31 éves B. Gyula és a 38 éves B. Ferenc ellen. A nyomozás adatai szerint a két férfi 2015. november 3-án éjfél előtt egy Debrecen, Péterfia utcában található épület előtt letámasztott kerékpárt, majd rövid időn belül egy a Petőfi téren lévő villanyoszlophoz lelakatolt biciklit is eltulajdonított. A gyanúsítottakra egy biztonsági őr figyelt fel 2015. november 4-én 4 óra körül, mert gyanús lett neki a két férfi, akik a Nagyállomáson az értékes kerékpárokkal várták a vonatot.

A körzeti megbízottak a helyszínen igazoltatták a hajdúhadházi lakosokat, akik nem tudtak elszámolni a kerékpárok származásával kapcsolatban és többször ellentmondásba keveredtek egymással.

A rendőrök B. Gyulát és B. Ferencet előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket. A két férfi beismerő vallomást tett. A rendőrök a kerékpárokat lefoglalták, amelyek közül az egyiket visszaadtak a sértettnek. A nyomozók kérik a képen látható másik bicikli tulajdonosát, hogy a kerékpárért jelentkezzen a rendőrségen.

A rendőrség a gyanúsítottakkal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.