Lezárt ügy: Három zsák tormát loptak

2016. 02. 24., sze - 07:31
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vámospércsi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a két férfival szemben, akik a megalapozott gyanú szerint egy helyi tormafelvásárló telepről tormát tulajdonítottak el.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. február 13-án 17 óra 10 perc körüli időben a szabadnapjukat töltő Zsúró Ádám r. zászlós és Pálfalvi Tamás r. zászlós Vámospércsen, a Váci Mihály utcában közlekedtek gépkocsival, amikor két gyanúsan viselkedő férfira lettek figyelmesek. Az egyik férfi a kerékpárján három zsák tormát tolt. A szabadnapos rendőrök gépkocsijukkal megálltak, majd odamentek a két férfihoz és szolgálatba helyezték magukat. A rendőrök igazoltatták a helyi lakosokat, amely során arra járt még két szabadnapját töltő körzeti megbízott, Nyakas Attila r. főtörzsőrmester és Diós András r. főtörzszászlós is, akik segítettek kollégáiknak. A rendőrök megállapították, hogy a 44 éves és a 19 éves férfiak egy vámospércsi tormafelvásárló telep kerítésén bemásztak és onnan három zsák tormát tulajdonítottak el. A  Vámospércsi Rendőrőrs munkatársai szolgálatban lévő kollégáik közreműködésével L. Jánost és L. Sándort  elfogták és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a helyi rendőrőrsre. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették a két helyi lakost. A rendőrök a tormát lefoglalták és a tulajdonosának visszaadták.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Vámospércsi Rendőrőrs a terheltek ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal az illetékes ügyészség részére megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.

 

Tényleg gyorsabban odaérsz?

A gyorshajtás még mindig a fő baleseti okok egyike, és a statisztikák adatai alapján szinte időt sem spórolhatunk vele! A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a sebességtúllépés veszélyeire.

 

Eltűnt Kolompár Kitti

A Tapolcai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a 15 éves vigántpetendi lány eltűnése ügyében.

 

Megbánta

Kihallgatták a járókeretes férfit hátba rúgó fiatalt.

 

Szintet léptek

A gyanú szerint környékbeli kábítószer-kereskedőket látott el áruval az a bajai férfi, akit a Hírös kommandósok otthonában fogtak el

 

Kivonták a forgalomból

Egy 33 éves férfit fogtak el a rendőrök Győrszabadhegyen, aki engedély nélkül vitt el Pannonhalmáról egy gépkocsit, érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett és a kábítószer-gyorstesztje pozitív eredményt mutatott.