Lezárt ügy – eladták a játékkonzolt
A két kompolti férfi ellen vádemelést javasolnak a nyomozók.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a körzeti megbízott néhány órán belül azonosította és elfogta azt a 20 éves helyi lakost, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2018. április 18-án nappal bement egy kompolti házba és az egyik szobából játékkonzolt, valamint lemezeket tulajdonított el.
Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a kompolti férfit egy 27 éves helyi lakos beszélte rá a bűncselekmény elkövetésére, majd a játékot közösen eladták.
A Füzesabonyi Rendőrkapitányság a két férfi ellen a lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek.