Lezárt ügy: Bankkártyát lopott

2016. 02. 29., h - 11:50
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a 23 éves férfival szemben, aki a gyanú szerint eltulajdonította a szomszédja bankkártyáját.

A nyomozás adatai szerint egy nő tett feljelentést 2016. február 17-én 12 óra 43 perckor a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságon arról, hogy bankkártyáját ismeretlen személy eltulajdonította és azzal az interneten több alkalommal vásárolni akart. A sértett részére a bank szöveges üzeneteket küldött a bankkártya használatáról.  A feljelentést követően a járőrök adatgyűjtést végeztek, amelynek alapján megállapították, hogy a 24 éves férfi a nőnek címzett, a postás által a lakása udvarára bedobott levelet felvette, majd az abban található, a sértett nevére szóló bankkártyával több alkalommal vásárolni akart. V. Pétert a rendőrök otthonában elfogták és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. A rendőrök a bankkártyát lefoglalták és visszaadták a sértett részére.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben – szabadlábon hagyása mellett – információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.

 

Tényleg gyorsabban odaérsz?

A gyorshajtás még mindig a fő baleseti okok egyike, és a statisztikák adatai alapján szinte időt sem spórolhatunk vele! A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a sebességtúllépés veszélyeire.

 

Eltűnt Kolompár Kitti

A Tapolcai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a 15 éves vigántpetendi lány eltűnése ügyében.

 

Megbánta

Kihallgatták a járókeretes férfit hátba rúgó fiatalt.

 

Szintet léptek

A gyanú szerint környékbeli kábítószer-kereskedőket látott el áruval az a bajai férfi, akit a Hírös kommandósok otthonában fogtak el

 

Kivonták a forgalomból

Egy 33 éves férfit fogtak el a rendőrök Győrszabadhegyen, aki engedély nélkül vitt el Pannonhalmáról egy gépkocsit, érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett és a kábítószer-gyorstesztje pozitív eredményt mutatott.