Lezárt ügy: balesetet okozott

2016. 02. 02., k - 08:10
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a sofőrrel szemben.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást L. Imre helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a férfi 2015. november 20-án 20 óra 23 perckor az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Debrecen, Péterfia utcában, a Bem tér felől a Thaly Kálmán utca irányába. A sofőr gépkocsijával nem adott elsőbbséget egy, a Péterfia utcai gyalogátkelőhelyen áthaladó férfinak, akit elütött. A mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték a 22 éves gyalogost, aki az orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A rendőrök a balesetet okozó 35 éves L. Imrét gyanúsítottként kihallgatták. A helyi lakos elismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség a gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratok vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.

 

Autóból az ágyneműtartóba

A baleset helyszínétől néhány utcányit menekült az a férfi, akit a budapesti rendőrök másfél órán belül elfogtak a VIII. kerületben.

 

Tényleg gyorsabban odaérsz?

A gyorshajtás még mindig a fő baleseti okok egyike, és a statisztikák adatai alapján szinte időt sem spórolhatunk vele! A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a sebességtúllépés veszélyeire.

 

Eltűnt Kolompár Kitti

A Tapolcai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a 15 éves vigántpetendi lány eltűnése ügyében.

 

Megbánta

Kihallgatták a járókeretes férfit hátba rúgó fiatalt.