Lezárt akta: Nem akart kiszállni a sértett autójából

2015. 02. 17., k - 15:34
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a 24 éves M. Zsolttal szemben, aki egy lezáratlan, idegen gépkocsiba beült és nem akart onnan kiszállni.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. december 27-én 22 óra körüli időben egy állampolgár telefonon tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére arról, hogy Debrecen, Kassai úton található parkolóban a gépjárművébe beugrott egy számára idegen férfi, aki magára zárta a gépkocsit és nem akart onnan kiszállni. Az  ismeretlen férfit a járőrök érkezéséig a helyszínen visszatartották a gépkocsival érkezők. A rendőrök igazoltatták a 24 éves férfit, akit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt elfogtak és előállítottak a Debreceni Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki M. Zsoltot, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését, elmondta, hogy a parkolóban beszállt a bejelentő lezáratlan állapotú személygépkocsijába és annak ajtaját magára zárta. A tulajdonos miután észrevette a terheltet a kocsijában ki akarta azt nyitni, amit a román állampolgár nem engedett, visszahúzta a kocsiajtót és eközben megrongálta a kárpitot.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a terhelttel szemben garázdaság vétség miatt folytatott nyomozást 2015. február 12-én befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.