Lezárt akta: Lopás vétsége miatt kell felelnie

2020. 12. 29., k - 08:10
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kapuvári Rendőrkapitányság nyomozói befejezték egy 31 éves öntésmajori férfival szemben indult ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint 2020. május 24-e és június 14-e között egy ismeretlen elkövető több szeszes italt lopott el az öntésmajori kultúrházból. A rendőrök a szemle során megállapították, hogy az ismeretlen az épület bukóra nyitva hagyott ablakának párkányára mászott fel, majd annak résén benyúlva kinyitotta a szomszédos nyílászárót, és azon keresztül bejutott a házba. Ott kutatást végzett, majd több üveg italt magához véve távozott. Az adatgyűjtés alkalmával a rendőrök látókörébe került egy 31 éves helybéli férfi, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható volt. A férfi tartózkodási helyén végzett kutatáskor a járőrök megtalálták az ellopott italos üvegeket, ezért őt elfogták, és a rendőrkapitányságra történt előállítását követően lopás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Kapuvári Rendőrkapitányság az ügy vizsgálata során szükséges eljárási cselekményeket végrehajtotta, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészség felé.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.

 

Rablás miatt őrizetben

Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.