Lezárt akta: emberölés Pécsett

2021. 05. 24., h - 08:48
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a pécsi férfinak az ügyében, aki egy késsel úgy megszúrta az ismerősét, hogy a sértett a helyszínen életét vesztette.

Emberölés miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 23 éves pécsi férfi ellen. A rendőrségre 2020. október 31-én 20 óra 15 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Pécsett, a Buzsáki Imre utcában az egyik lakásban egy férfit megkéseltek. A rendőrök a szemle és az elsődleges adatok alapján megállapították, hogy egy 54 éves és egy 20 éves férfi tartózkodott a lakásban, ahova bement két másik férfi és egy nő, akik bántalmazták őket. Az eset során az egyik ember egy késsel megszúrta a 20 éves férfit, aki ennek következtében a helyszínen életét vesztette. Az 54 éves férfi a bántalmazás során könnyebben megsérült.

A három támadó közül az egyiküket – egy 43 éves helyi férfit – a rendőrök a helyszín közelében elfogták. Társai, egy 23 éves férfi és 22 éves élettársa elmenekült a helyszínről, őket a rendőrök másnap délelőtt fogták el Pécsett.

A rendőrök a nyomozás során megállapították, hogy bár a lakásban mindhárom támadó jelen volt, a 23 éves férfi szúrta meg a sértettet, a bűncselekményt kizárólag egyedül követte el. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán részletes, beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a Pécsi Járásbíróság elrendelt.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.