Lezárt akta: elvitte a váltópénzt

2021. 05. 24., h - 07:03
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a 22 éves férfival szemben, aki készpénzt vitt el egy szórakozóhelyről a városban. Lopás miatt kell felelnie.

A megalapozott gyanú szerint a helybeli férfi 2020. szeptember 28-án hajnalban levágta egy belvárosi vendéglátóhely hátsó kapujáról a lakatot, majd felfeszítette az épület bejárati ajtaját. A presszóban kutatást végzett, és a pulton lévő - váltópénzt tartalmazó –  fémkazettát elvitte, amit útközben hazafelé fel is tört. A pénzt kivette, a többit pedig eldobta. Az üzlet alkalmazottja csak a reggeli nyitáskor észlelte a lopást, ezután a 112-es központ segélyhívó számon bejelentést tett a rendőrségre.

A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították a feltételezett elkövető kilétét. Kihallgatásán a férfi elismerte a cselekmény elkövetését, vele szemben dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait megküldték az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.