Lezárt akta

2014. 05. 20., k - 09:48
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sofőr a kijelölt gyalogátkelőhelyen gázolta el a gyalogost Debrecenben. A rendőrség vádemelési javaslattal zárta a vizsgálatot.

A nyomozás adatai szerint a 41 éves helyi férfi 2014. március 21-én 8 óra 15 perc körüli időben az általa vezetett tehergépkocsival Debrecenben, a Vámospércsi úton a Hétvezér utca felől a Veres Péter utca irányába közlekedett. A járművezető a kihelyezett "Állj! Elsőbbségadás kötelező!" közúti jelzőtábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget a neki jobbról a gyalogos átkelőhelyen áthaladni szándékozó sértettnek, akit elütött. A baleset során a 72 éves néni az orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a beszerzett bizonyítékok alapján P. Tiborral szemben közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2014. május 16-án befejezte és a keletkezett iratokat továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.