Lesodródott az útról

2016. 06. 08., sze - 15:32
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy sofőr elvesztette uralmát gépjárműve felett a 354-es számú főúton, Bocskaikert közelében.

Egy nő közlekedett 2016. június 7-én 11 óra 10 perc körül a 354-es számú főúton Bocskaikert felől Debrecen irányába. A sofőr haladása során járműve sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, ezért elvesztette uralmát a jármű felett, amelynek során az útról lesodródott. A gépkocsi a vízelvezető ároknál átfordult a tengelye körül, átszakította az út szélén lévő vadhálót, majd megállt. A balesetben a gépkocsit vezető nő – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A baleset körülményeit a Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrök a metrón

Ezúttal az M3-as járat vonalát ellenőrizték a fővárosi egyenruhások.