Lépcsőházból vitték el

2015. 02. 25., sze - 10:12
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök bíróság elé állítást javasolnak két fiatal fiú ellen, akik a gyanú szerint egy lépcsőházból cipőket és más értéktárgyakat próbáltak meg ellopni.

A nyomozás adatai szerint egy férfi 2015. február 8-án 14 óra 36 perckor telefonon arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját, hogy egy Berettyóújfalu, Dózsa György utcai társasházban tetten ért két fiút, akik az első emeleti lépcsőfordulóból ellopták családja ruhaneműit. A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök elfogták a sértett által a földszinten visszatartott 18 éves Sz. Istvánt és 15 éves társát. A járőrök a püspökladányi és a debreceni lakosokat előállították a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket. A terheltek a bűncselekmény elkövetését elismerték.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a gyanúsítottakkal szemben a lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2015. február 20-án befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.