Lebuktak a testvérek

2022. 08. 29., h - 08:31
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A keszthelyi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Az egyenruhások 2022. augusztus 27-én 17 óra 30 perc körül Keszthelyen a Lovassy Sándor utca és a Malom utca kereszteződésénél intézkedés alá vontak egy személygépjárművel közlekedő 32 éves pölöskefői férfit. A rendőrök a sofőrrel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott, majd megállapították, hogy a Zalaegerszegi Törvényszék a férfit eltiltotta a járművezetéstől.

Pár perccel később, testvérét, egy 35 éves szintén pölöskefői férfit is megállítottak kollégáink, aki egy személygépkocsival közlekedett ugyanott, majd ellenőrzése során kiderült, hogy ő is elvan tiltva a járművezetéstől.

A rendőrök a testvéreket járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt, valamint a 32 éves férfit még járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt is gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételüket követően kezdeményezték bíróság elé állításukat is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.