Láncfűrész az autóban

2014. 04. 07., h - 10:34
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogtak három tolvajt, akik a kivágott fákat egy személygépkocsival szállították el az erdőből.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. április 6-án 15 óra 45 perc körüli időben egy férfi telefonon tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra, mert több személyt látott Debrecenben a Szováti út mellett, akik az erdős területről fát loptak. A járőrök a helyszínre mentek és már útközben észrevettek egy gyanús személygépkocsit, melynek hátsó ülései ki voltak szerelve, ezért megállították és intézkedés alá vonták a sofőrt és utasát. Az igazoltatás során az egyenruhások találtak egy láncfűrészt a gépkocsiban, ezért kérdőre vonták őket. A nő és a férfi elmondták, hogy a Szováti út mellett található dűlőről két akácfát vágtak ki egy ismerősükkel, akit otthagytak a helyszínen.

A rendőrök V. Csabát, K. Erikát és P. Zsoltot elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A 32, 25 és 21 éves helyi lakosok ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – a Debreceni Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.