Közlekedési szabályszegés miatt buktak le az orvhalászok

2019. 02. 20., sze - 12:36
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A készenléti rendőrök figyeltek fel egy igazoltatott gépkocsi csomagtartójában lévő illegális horgászeszközre, valamint több kilogrammnyi halra.

A Készenléti Rendőrség járőrei 2019. február 19-én délután a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzséron láttak el szolgálatot. Elsőbbség meg nem adása miatt kezdtek intézkedésbe egy Renault sofőrjével szemben, amikor felfigyeltek az autóban lévő halakra, valamint egy illegális halászati eszközre. A csomagtartóban egy 50x120 cm-es drót volt feltekerve, míg szatyrokban és egy vászonzsákban mintegy 15 kilogramm apró hal.  

A gépkocsiban tartózkodó három tuzséri férfi, valamint fiatalkorú társuk a rendőrök kérdésére elmondta, hogy a borsodi Zemplénagárdon, a Tisza folyó árterénél, a Vértónál fogták ki a kárászokat. Állami horgászengedélyük nincsen és napi horgászjegyet sem váltottak. A halakat a drót segítségével halászták ki a tóból.

A készenléti rendőrök a négy személyt előállították a Záhonyi Rendőrkapitányságra, ahol a halakat és a tiltott halászati eszközt a helyi körzeti megbízott lefoglalta tőlük.

Az ügyben orvhalászat vétsége miatt indul büntetőeljárás.    


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.