Kővel tört kirakatüveget

2021. 06. 15., k - 09:00
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szécsényi rendőrök rövid időn belül beazonosították és előállították a 20 éves helyi lakost.

A rendőrségre 2021. június 14-én 16 óra 14 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy magyargéci élelmiszerbolt kirakatának üvegét ismeretlen tettes betörte.

A szécsényi nyomozók rövid időn belül beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 20 éves helyi lakost. A férfi a bejelentést megelőzően a lakásáról magával vitt követ az üzlet utcafront felőli nagyméretű dupla kirakatüvegének dobta, majd a helyszínről távozott. A terhelt cselekményével a sértettnek 70 000 forint kárt okozott.

A Szécsényi Rendőrkapitányság nyomozói garázdaság és rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki az előállított magyargéci lakost, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.

 

Lefoglalva

Francia hatóságok által körözött kisbuszt szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.