Kővel dobta meg volt élettársa autóját

2016. 06. 08., sze - 11:59
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást a 45 éves nővel szemben.

A nyomozás adatai szerint egy férfi tett feljelentést 2016. március 28-án 13 óra 50 perc körül a Debreceni Rendőrkapitányságon arról, hogy gépkocsiját volt élettársa megrongálta. A járőrök a helyszínen megállapították, hogy M. J.-né előzetes szóváltást követően a sértett gépkocsiját kővel megdobta, amelynek következtében a jármű jobb oldali ajtóüvege betört, valamint a teteje megrongálódott. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 45 éves nőt, aki beismerő vallomást tett. A debreceni lakos elmondta, hogy dühében dobta meg kővel a kocsit.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a gyanúsított ellen rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal a járási ügyészség részére megküldte.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrök a metrón

Ezúttal az M3-as járat vonalát ellenőrizték a fővárosi egyenruhások.