Köszönet a komáromi rendőröknek

2019. 09. 25., sze - 08:10
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Nagyon megértőek, türelmesek és rendkívül emberségesek voltak velünk.”

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a komáromi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint több alkalommal fogdosott fiatal lányokat egy komáromi általános iskola közelében.

Az ügy egyik sértettjének édesapja levélben mondott köszönetet az eset kapcsán eljáró rendőröknek. A férfi leírta, jó érzéssel tölti el, hogy rövid időn belül elfogták az elkövetőt. Kiemelte, hogy az ügyben eljáró nyomozók rendkívüli türelmet és megértést tanúsítottak iránta és a lánya iránt egyaránt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.