Körözték őket

2019. 08. 09., p - 08:57
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyenruhások négy körözöttet fogtak el az elmúlt 24 órában Győr-Moson-Sopron megye területén.

Közlekedésrendészeti ellenőrzés során intézkedtek a járőrök Győr belterületén, 2019. augusztus 8-án 7 óra 20 perckor egy Volkswagen típusú személyautó sofőrjével szemben, akinél igazoltatásakor személyazonosító okmány nem volt, adatait szóban adta meg a járőröknek. A nyilvántartó rendszerben történő ellenőrzéskor azonban lebukott, mivel a testvére nevével és születési idejével próbálta magát igazolni. A rendőri felszólítást követően, valós adatainak elmondásakor derült ki , hogy őt a Győri Törvényszék a járművezetéstől eltiltotta. A 43 éves helyi lakost elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították, majd szabálysértési őrizetbe vették.

A Győri Rendőrkapitányság körözte azt a töltéstavai férfit, akit a járőrök 13 óra 30 perckor igazoltattak lakcímén, majd elfogását követően előállítottak a helyi rendőrkapitányságra.

A rendőrök 14 órakor az M1-es autópálya 127. kilométerszelvényénél igazoltattak egy, a szalagkorlát mellett gyalogló fiatalt, aki Hegyeshalom irányába haladt. Az intézkedők megállapították, hogy a fiút a Pápai Rendőrkapitányság eltűnés miatt körözi, ezért őt előállították a Győri Rendőrkapitányságra.

A csornai járőrök fogták el, és állították elő 18 óra 30 perckor, egy kenyeri munkásszállóról azt a 47 éves férfit, aki ellen a Csornai Rendőrkapitányság elfogató parancsot adott ki.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.

 

Közfoglalkoztatottak kiberbiztonsági felkészítése

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai az önkormányzatok közreműködésével kiberbiztonsági előadássorozatot tartottak közfoglalkoztatottaknak Pécsett és Piskón.

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.