Körözték az autót

2020. 01. 07., k - 07:08
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kapuvári rendőrök elfogták a gépkocsivezetőt és utasát. Ellenőrzésük során az is kiderült, hogy mindketten fogyasztottak kábítószert.

Kapuváron, a Győri út és az Ipartelepi út kereszteződésében intézkedtek a járőrök egy gépkocsi vezetőjével és utasával szemben 2020. január 6-án 14 óra 22 perckor. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a gépkocsira a Tatabányai Rendőrkapitányság körözést adott ki, ezért a járművet lefoglalták, a 31 éves tatabányai férfit, valamint a 23 éves szintén tatabányai női utast elfogták, majd előállították őket a Kapuvári Rendőrkapitányságra, ahol mindkettőjük ruházatát átvizsgálták. Ennek során a nő alsó ruházatában alufóliába csomagolt, kábítószergyanús növényi törmeléket találtak. Mivel mindkét elfogott személy úgy nyilatkozott, hogy a rendőri intézkedést megelőzően fogyasztottak kábítószert, velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami mindegyikük esetében pozitív értéket mutatott.

A nyomozók a férfit és a nőt kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.