Körözött személyt fogtak el

2019. 02. 22., p - 06:59
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.

Az elmúlt 24 órában a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány négy embert vett őrizetbe, valamint két személyt fogott el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Hét embert állítottak elő, köztük ötöt bűncselekmény elkövetésének gyanújával. Biztonsági intézkedést két esetben foganatosítottak.

A járőrök 2019. február 21-én 15 óra 35 perckor Pápa belterületén igazoltattak egy helyi lakost. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a Pápai Járásbíróság a férfi körözését rendelte el súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A körözött személyt a járőrök előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, majd a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elveszett, de megtalálták

A kunszentmiklósi járőr a kunadacsi polgárőrökkel és a vadásztársasággal együtt kereste az eltévedt férfit.

 

Eltűnt Máté Balázs Imre

A 29 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.