Körözés volt ellene érvényben

2021. 05. 28., p - 07:39
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó és nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy embert vett őrizetbe, három főt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Hét személyt állítottak elő, biztonsági intézkedést két esetben hajtottak végre.

A rendőrök Pápateszéren igazoltattak egy helyi lakost 2021. május 27-én délután, akinek a körözését a Pápai Rendőrkapitányság rendelte el testi sértés elkövetése miatt. A körözött személyt előállították, őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként kihallgatták, majd a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.