Komárom-Esztergom megyei összesítő

2019. 08. 21., sze - 07:31
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások hét személyt fogtak el, nyolc főt állítottak elő és négy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

A helyi rendőrök 2019. augusztus 20-án este Dorogon figyeltek fel egy Nissan típusú személygépkocsira, amire nem volt rendszám felszerelve. Megállították az autót, és ellenőrizték a jármű és a sofőr iratait. Kiderült, hogy a gépkocsit vezető 41 éves férfi nem rendelkezik jogosítvánnyal, az autót pedig ideiglenesen kivonták a forgalomból, valamint az is, hogy a gépkocsi nem az ő tulajdona. A férfi elmondta a rendőröknek, hogy az autó az övé, de azt még nem íratta át a nevére. A sofőr ellen engedély nélküli vezetés, hatósági jelzés nélküli közlekedés, átírási kötelezettség elmulasztása, valamint kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás hiánya miatt szabálysértési eljárás indult.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.