Komárom-Esztergom megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök négy sérüléssel járó és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A rendőrök négy személyt fogtak el, öt főt állítottak elő és három ittas járművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedésre két esetben került sor.
Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2019. július 26-án reggel Esztergomban, a Rudnay Sándor téren igazoltatták azt a helyi lakost, aki ellen az Esztergomi Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűncselekmény elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. A férfit a rendőrök előállították és őrizetbe vették.
A tatabányai járőrök ugyanezen a napon délelőtt Tatabányán, a Komáromi úton ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő budapesti lakost. Az iratok ellenőrzése során derült ki, hogy a sofőrt a Kaposvári Járásbíróság a járművezetéstől eltiltotta. A rendőrök a 66 éves férfit a rendőrkapitányságra előállították és őrizetbe vették.
Ugyanezen a napon délután Dorogon, az Aranyhomoki dűlőben ellenőriztek a dorogi rendőrök egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost, akit az Esztergomi Járásbíróság a járművezetéstől eltiltott. A sofőrt előállították és őrizetbe vették.