Komárom-Esztergom megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A rendőrök négy személyt fogtak el és hét főt állítottak elő. Biztonsági intézkedésre négy esetben került sor. A járőrök három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.
A komáromi rendőrök 2018. november 25-én 12 órakor Ács, Jegespusztán ellenőriztek egy Suzuki típusú személygépkocsit és annak vezetőjét, valamint utasait. A sofőr a rendőröknek vezetői engedélyt átadni nem tudott, mert azzal nem rendelkezett. A férfival szemben alkoholszondás ellenőrzést tartottak, mely pozitív értéket mutatott. A rétalapi lakost a Komáromi Rendőrkapitányságra előállították. Vele szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek a kollégák, az általa elkövetett szabálysértés miatt, pedig szabálysértési feljelentést tettek.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közeledők figyelmét, hogy aki ittasan járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel a közlekedésben szabályosan részt vevők és más személyek életét, testi épségét is veszélyezteti.