Komárom-Esztergom megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/baleseti%2004.29..jpg?itok=MGrIduBg)
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három személyi sérüléses és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A rendőrök kilenc személyt fogtak el és nyolc főt állítottak elő, közülük ötöt bűncselekmény gyanúja miatt. Biztonsági intézkedésre hat esetben került sor. A járőrök öt ittas járművezetővel szemben intézkedtek.
Egy 24 éves nő közlekedett egy Volkswagen típusú gépjárművel 2018. április 28-án 19 óra 45 perckor a 8113-as számú úton. Haladása során a 9-es kilométerszelvényben, egy enyhén balra ívelő útszakaszon elvesztette uralmát a jármű felett és jobbra lesodródott az úttestről. Az autó hossztengelye körül többször megpördült, majd oldalára borulva állt meg. A gépkocsi vezetője a balesetben könnyen sérült.