Komárom-Esztergom megyei összesítő

2022. 10. 20., cs - 09:28
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három személyi sérüléssel járó és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások hat személyt fogtak el és hét főt állítottak elő, valamint egy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

A helyi járőrök Tatabányán állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő férfit 2022. október 19-én késő délután. Az autót vezető 29 éves férfi elmondta a rendőröknek, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel. Kiderült, hogy a tatabányai lakost korábban engedély nélküli vezetés miatt eltiltották a járművezetéstől, ő ennek ellenére ült a volán mögé. Az egyenruhások a gépkocsi átvizsgálásakor az egyik ülés alatt körülbelül fél kilogramm kábítószergyanús növényt találtak, amelyet lefoglaltak. A sofőrrel szemben, előállítását követően kábítószertesztet alkalmaztak, ami pozitív lett. Ellene, valamint az autóban utazó 27 éves nővel szemben – aki a gyorsteszten szintén pozitív eredményt produkált – kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény elkövetése miatt büntetőeljárás indult.

A sofőr ellen emellett engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást indítottak és őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.