Komárom-Esztergom megyei összesítő

2021. 09. 22., sze - 07:21
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléssel járó és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások huszonkét személyt fogtak el, tizenöt főt állítottak elő, valamint három ittas gépjárművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedés két esetben történt.

Közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre 2021. szeptember 21-én hajnalban. A járőrök megjelentek a megadott ácsi címen, ahol intézkedés alá vonták a baleset okozóját, aki láthatóan erősen ittas állapotban volt. A 23 éves helyi lakos elmondta az egyenruhásoknak, hogy korábban egy ácsi presszóban italozott, ezután autóba ült, majd a Dózsa György út és a Fő utca kereszteződésében több tárgynak, majd egy parkoló járműnek is nekiütközött. A férfival szemben előállítását követően a rendőrök büntetőeljárást indítottak, jogosítványát pedig elvették.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam