Komárom-Esztergom megyei összesítő

2021. 05. 22., szo - 07:37
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Az egyenruhások két személyt fogtak el, öt főt állítottak elő, valamint egy ittas gépjárművezetővel szemben intézkedtek. Biztonsági intézkedés négy esetben történt.

A rendőrségre 2021. május 21-én 22 óra után érkezett a bejelentés arról, hogy egy tatabányai lakásban két idős személy kér segítséget. A rendőrök, tűzoltók és a mentőszolgálat munkatársai egyszerre érkeztek a segítség helyére. Elsődlegesen annyit sikerült megállapítani, hogy az idősek a földön fekszenek a zárt lakásban, de onnan nem tudnak felállni. A tűzoltók biztosították az ingatlanba történő bejutást, majd a szobában fekvő 84 éves férfi és a 82 éves nő ellátását a mentőszolgálat munkatársai megkezdték és őket körházba vitték.

A rendőrök szintén ezen a napon 15 óra 30 perc körül Tatabányán, a Mártírok úton ellenőriztek egy személygépkocsit, amit egy 43 éves helyi lakost vezetett. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel, mivel őt a Bicskei Rendőrkapitányság 2022. április 7-ig a vezetéstől eltiltotta. A járműre nem volt kötve kötelező biztosítás, ezért részére a rendőrök helyszíni bírságot is kiszabtak. A járművezetőt a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetése miatt indult büntetőeljárás.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Emberölés

Egy 66 éves férfit őrizetbe vettek a Pest vármegyei nyomozók.

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.