Kölcsönvett autóval ittasan

2014. 05. 02., p - 08:20
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittasan más gépkocsijával közlekedett a férfi Biharkeresztesen, aki ellen bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást a rendőrök.

A járőrök Biharkeresztesen láttak el szolgálatot 2014. április 3-án, amikor 20 óra körüli időben az egyik kocsma előtt felfigyeltek egy férfira, aki egy gépkocsi mellett állt. A helyi lakos a rendőrautó láttán megfordult és arrébb sétált.   

A járőrök pár perc múlva visszamentek a Kossuth utcára, ahol észrevették, hogy a korábban látott férfi az általa vezetett gépkocsival közeledik. Az egyenruhások megállították a járművet, igazoltatták a sofőrt és vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott, ezért a vezetői engedélytét bevonták.

A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a 25 éves járművezető a gépkocsit egy ismerősétől, annak tudta és beleegyezése nélkül hozta el.

V. Sándort a járőrök elfogták és előállították a Biharkeresztesi Rendőrőrsre. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a terheltet, aki beismerő vallomást tett.

Vele szemben a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte a járművezetés ittas állapotban vétség és a jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.