Kocsikázni akart

2019. 08. 05., h - 10:12
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hódmezővásárhelyi nyomozók néhány órán belül elfogták azt a 16 éves helybeli fiút, aki egy gépkocsit vitt el Mindszenten.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2019. augusztus 1-jén reggel a város szélén figyelt fel egy személyautóra, amiben benne volt az indítókulcs. A fiatalkorú fiú beült az Opelbe és elhajtott azzal, majd néhány utcányira leparkolta azt, és a slusszkulccsal együtt távozott a helyszínről.

A rendőrök néhány órán belül elfogták a gyanúsítottat, akit előállítottak a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra, ahol jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás. A nyomozók kihallgatását követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek az ügyészségen letartóztatásának indítványozására.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járműtulajdonosok figyelmét, hogy:

-  Mielőtt elhagyják a járművet, győződjenek meg arról, hogy az autót (ajtót, ablakot, napfénytetőt) bezárták!

-   Ügyeljenek rá, hogy a jármű utasterében (látható helyen) ne maradjon semmilyen csomag, vagy használati tárgy!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.