Kitört kerítés és pozitív szonda

2015. 02. 10., k - 09:22
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasolnak bíróság elé állítást két férfival szemben a püspökladányi rendőrök.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást M. Attila sápi lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2014. november 20-án 14 óra körüli időben a gyanúsított gépjárművével közlekedett Sáp, Szabadság utcában, ahol nem megfelelően választotta meg a sebességét, ezért az útról lehaladt és érintőlegesen nekiütközött egy fának, majd kitörte egy ingatlan kerítését és a jármű a ház udvarán megállt. A rendőrök az esetről történt bejelentést követően a helyszínre mentek, ahol igazoltatták a 36 éves sofőrt. A járőrök M. Attilával szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket jelzett, ezért őt további mintavételre előállították a Püspökladányi Rendőrkapitányságra. A rendőrök megállapították, hogy a helyi lakos vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett.

A nyomozók később gyanúsítottként hallgatták ki M. Attilát, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését, amelyet az igazságügyi szakértői vizsgálat is alátámasztott.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya a gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

 

Bíróság elé állítási javaslattal zárult a napokban az a nyomozás is, amelyet szintén szakértő bevonásával folytattak a püspökladányi rendőrök egy bárándi lakossal szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendőrök 2015. január 14-én 14 óra 50 perckor Kaba, Szabadság téren megállítottak egy ott közlekedő gépjárművet és igazoltatták a sofőrt.  A rendőrök az 51 éves férfival szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. A bárándi lakost a járőrök további mintavétel céljából előállították a Püspökladányi Rendőrkapitányságra. A rendőrök T. Sándor vezetői engedélyét bevonták, majd később gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt a bűncselekmény elkövetését elismerte. A nyomozóhatóság az ügy iratait a napokban megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.