Kitépte a szaporcai nyilvános vécé ajtaját

2021. 06. 19., szo - 13:04
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy nap alatt elfogták az elkövetéssel gyanúsítható nőt.

A rendőrségre arról érkezett bejelentés, hogy 2021. június 17-én 23 óra és 18-án 3 óra között valaki megrongálta a szaporcai nyilvános vécé ajtaját. A rendőrök egy napon belül elfogták az elkövetéssel gyanúsítható 30 éves tésenfai nőt, majd előállították. A kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, és elmondta, hogy egy baráti társasággal italoztak az illemhely előtti területen, majd közte és párja között vita alakult ki. Idegességében, miközben bement a vécére, megrántotta a kilincset, kicsapta az ajtót, amely ettől kiszakadt a helyéről.

A nő ellen rongálás miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lefoglalva

Francia hatóságok által körözött kisbuszt szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Mindig legyen körültekintő!

Még hitelt is vett fel a várpalotai férfi, hogy kriptovalutába fektesse pénzét, közel 15 millió forintja bánta.