Kettő egy ellen

2019. 08. 04., v - 09:01
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A keszthelyi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, vádemelést javasolnak egy 50 éves férfi és egy 41 éves nő ellen.

A helyi lakosok 2019. március 7-én 15 óra 30 perc körül az egyik keszthelyi élelmiszerbolt előtt szóváltásba keveredtek a 41 éves nő munkatársával, akit több alkalommal megütöttek. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

A keszthelyi rendőrök az 50 éves helyi férfi és a 41 éves helyi nő ellen garázdaság bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetében a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, az iratokat pedig átadták az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.