Két ittas sofőrt fogtak a rendőrök Veszprém vármegyében

2023. 01. 19., cs - 07:50
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléssel járó és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy főt fogott el, aki bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Kilenc embert állítottak elő, közülük kettőt ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben hajtottak végre.

Veszprém vármegyében két ittas járművezetőt fogtak az egyenruhások 2023. január 18-án. Az egyiket 8 óra 20 perc körül Balatonfüreden, míg a másikat 19 óra körül Zircen igazoltatták a járőrök. Az alkoholszondás vizsgálat mindkét esetben pozitív eredménnyel zárult. A rendőrök az 52 éves zirci és a 77 éves balatonfüredi lakost további mintavételre előállították, és a mért értéknek megfelelően közigazgatási bírsággal sújtották őket.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.