Két eltiltás volt érvényben a férfi ellen, a rendőrök elfogták

2021. 08. 31., k - 06:44
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei Veszprém megyéből.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök négy személyi sérüléssel járó és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, és két főt állított elő. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre.

A járőrök Monoszlón igazoltattak egy 55 éves férfit 2021. augusztus 30-án 10 óra 1 perckor, aki segédmotor-kerékpárral közlekedett. A intézkedés során megállapították, hogy a sofőrt korábban a Veszprémi Járásbíróság és a Balatonfüredi Rendőrkapitányság is eltiltotta a járművezetéstől. A rendőrök a járművezetőt elfogták, és előállították, ellene büntetőeljárást kezdeményeztek a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Életmentés a rakparton

Megállt a szíve egy idős nőnek a budapesti alsó rakparton kedden délelőtt. Az ünnepi rendezvények biztosításában részt vevő rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, amit a perceken belül a helyszínre érő mentők folytattak. Az asszonyt stabil állapotban vitték kórházba.