Két autónak is nekiütközött az ittas sofőr, a rendőrök elfogták

2020. 04. 28., k - 07:06
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járművezető a baleseteket követően megállás nélkül elhagyta a helyszínt.

A rendőrség ügyeletére 2020. április 27-én 8 óra 39 perckor érkezett a bejelentés arról, hogy Sopronban, a II. Rákóczi Ferenc utca 27. szám előtt baleset történt. A kiérkező rendőröknek a bejelentő elmondta, hogy egy kék színű Suzukival közlekedett az úton egy járművezető, aki haladása során elsőként az ő, út mellett leparkolt autója visszapillantó tükrének, majd továbbhaladva egy szintén ott várakozó teherautó hátsó platójának ütközött. Mindkét járműben anyagi kár keletkezett, azonban a sofőr a helyszínről megállás nélkül elhajtott. A járőrök a tanúktól kapott adatok alapján rövid időn belül megtalálták a baleseteket okozó autót, valamint annak vezetőjét, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket jelzett. A sofőrt elfogták, és további mintavételre a helyi kórházba állították elő.

A Soproni Rendőrkapitányság a járművezető vezetői engedélyét a helyszínen elvette, míg a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a balesetek megelőzése csak közös felelősségvállalás alapján lehetséges, azok elkerülése érdekében minden közlekedésben résztvevőnek be kell tartania az alapvető közlekedési szabályokat!

Felhívjuk továbbá a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

„…hogy mindenki hazaérjen!”


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.