Készpénzt és bankkártyát lopott
Idős sértettektől lopott Tatán a 45 éves férfi.
Egy idős férfival elegyedett beszélgetésbe L. Róbert 2017. szeptember 29-én a tatai buszvégállomáson. Amikor a bácsi nem figyelt, a gyanúsított kivette zakója zsebéből a pénztárcáját és azzal együtt távozott. A tárcában lévő pénzt elköltötte, a sértett bankkártyájával pedig több alkalommal is megpróbált pénzt levenni, de az nem sikerült neki. Egy hónappal később egy tatai élelmiszerüzlet előtt pénzváltásra kért egy szintén idős férfit. Amíg a sértett a pénztárcájában keresgélt, L. Róbert levette az ujjáról a gyűrűjét, a pénztárcájából pedig kivette a benne lévő pénzt. Mindkét sértett feljelentést tett a rendőrségen és személyleírást is adtak az elkövetőről. Ez alapján a tatai rendőrök azonosították és 2017. október 25-én elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható székesfehérvári férfit.
Ellene lopás vétség, lopás bűntett és csalás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. L. Róbertet gyanúsítotti kihallgatását követően a Tatai Rendőrkapitányság őrizetbe vette. Az ügyben folytatott büntetőeljárást a rendőrség a napokban befejezte és vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.