Késsel támadt sógorára

2019. 08. 12., h - 10:07
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a fiúnak az ügyében, aki átszúrta vitapartnere tenyerét egy késsel Alsószentmártonban.

Súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 16 éves alsószentmártoni fiú ellen. A fiatalember 2018. július 13-án 17 óra körül egy alsószentmártoni ingatlanban összeveszett sógorával, majd dulakodtak, amely során elővett a zsebéből egy kést, és megszúrta a sértett tenyerét úgy, hogy azon a kés pengéje áthatolt. A rendőrök egy órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható helyi fiút, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.