Késsel szurkálta össze élettársát

2021. 05. 25., k - 10:11
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nő ellen a marcali rendőrök vádemelést javasolnak.

Az ügy adatai alapján Marcaliban, 2019 szeptemberében egy 32 éves helyi lakos előzetes szóváltást követően, a kezében lévő késsel több helyen megszúrta élettársát, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Az asszonyt az eljárás során a marcali nyomozók életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A Marcali Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Somogy Megyei Főügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.