Kés és kábítószergyanús anyag az autóban

2019. 07. 10., sze - 07:36
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű és egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány hét embert fogott el, köztük négyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Huszonhárom főt állítottak elő, köztük négyet ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben hajtottak végre.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztályának járőrei 2019. július 9-én 9 óra 45 perckor Tapolcán, a Sümegi úton igazoltattak egy személygépkocsit és annak vezetőjét. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a 41 éves tapolcai sofőr nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, továbbá a férfi ruházatának átvizsgálása során az övtáskájában egy 9 cm pengehosszúságú kést találtak, és a gépkocsi utasteréből egy műanyag tasakban kábítószergyanús anyag került elő. A járőrök a sofőrt előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra. Vele szemben az engedély nélküli vezetés és a közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt a rendőrök szabálysértési feljelentéssel éltek, a kábítószer birtoklása vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.