Kerékpárvázat lopott

2015. 03. 19., cs - 11:45
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balmazújvárosi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást egy 17 éves fiúval szemben, aki egy lopott kerékpárvázzal sétált az utcán, amikor igazoltatták.

A balmazújvárosi rendőrök 2015. február 17-én 10 óra 50 perckor Balmazújváros, Kodály Zoltán utcán igazoltattak egy helyi lakost, aki egy kerékpárvázzal sétált az utcán. A fiú a rendőröknek nem tudott elszámolni a váz eredével, ezért őt bűncselekmény gyanúja miatt a városi rendőrkapitányságra előállították. A fiatalkorút a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során elmondta, hogy a kerékpárvázat a szomszédjában lakó férfinál látta meg az udvaron és úgy gondolta, hogy arra a sértettnek nincs szüksége. A fiú ezért két héttel később átment a szomszéd ingatlanára és ellopta a vázat, amivel éppen egy helyi MÉH telepre tartott, amikor a rendőrök igazoltatták.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük Puskás Martint

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 33 éves, sajószentpéteri férfi eltűnése ügyében.

 

Körözték, elfogták

A Székesfehérváron elfogott férfit testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt keresték a hatóságok.

 

Kinevezték

Ezúttal egy Szekszárdon szolgálatot teljesítő kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

 

XIII. Vármegyei közlekedési verseny Miskolcon

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.

 

50 helyett

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Rongálókat keresünk

Kérjük, segítsenek a kalocsai nyomozóknak megtalálni a fotón látható személyeket!

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.