Kerékpártolvajok rendőrkézen

2014. 05. 19., h - 12:27
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a három tettest, akik eltulajdonítottak egy biciklit Debrecenben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. május 18-án 20 óra 45 perc körüli időben Debrecenben, az egyik Dózsa György utcai társasházban a „Tolvajkergetők” csapata által kihelyezett, lelakatolt csalikerékpár lakatját ismeretlenek levágták és a biciklivel elmenekültek. Ezt követően aznap 21 óra 24 perckor egy férfi telefonon arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét, hogy a Miklós utcán több fiút visszatartanak, akik nem sokkal korábban elloptak egy kétkerekűt. A bejelentést követően a helyszínre érkező rendőrök adatgyűjtést végeztek, valamint elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a helyi lakosokat. A nyomozók a 20 éves F. Bencét, a 20 éves O. Balázst és 16 éves fiatalkorú társukat gyanúsítottként kihallgatták. A terheltek elismerték a bűncselekmény elkövetését, továbbá vallomásukban elmondták, hogy a lopott biciklit a Miklós utcán szerették volna értékesíteni.

A Debreceni Rendőrkapitányság ellenük lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyásuk mellett – folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.