Kerékpárt loptak

2016. 05. 31., k - 08:34
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy szabadnapos rendőr fogta el a két fiatalkorút Hajdúböszörményben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. május 27-én 17 óra körül egy Hajdúböszörmény, Bocskai István téren található kerékpártárolóból két fiú ellopott egy női vázas biciklit, amivel a helyszínről elmenekültek. A sértett észrevette, hogy az ismeretlenek eltulajdonították a kerékpárját, ezért utánuk szaladt, közben pedig segítségért kiáltott, amit egy helyi szabadnapos rendőr meghallott. A törzsőrmester azonnal a nő segítségére sietett, szolgálatba helyezte magát és a fiúk után futott, akiket elfogott, majd az esetről értesítette a kollégáit. A rendőrök a 16 és 14 éves helyi lakosokat tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt előállították a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságra, ahol a meghallgatásukat követően – a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából – szabálysértési őrizetbe vették őket.

A lefoglalt kerékpárt Harsányi Andor c.r. törzsőrmester visszaadta a tulajdonosnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrök a metrón

Ezúttal az M3-as járat vonalát ellenőrizték a fővárosi egyenruhások.